Szeretek olvasni. —gondolta Mintaki és bölcs kopasz nagypapának képzelte magát szemüveggel az orrán.
Minden könyvben benne van, hogy az emberek annyira de annyira hasonlítanak egymásra, mint mondjuk a hangyák.
Akik szerepelnek bennük, akik írják és akik olvassák.
Hiszen ha nem így volna, akkor nem is értenénk a sokféle történetet és el sem tudnánk képzelni, mit miért csinálnak a regénybeli emberek, az írók vagy az olvasók.
Tudom, hogy különböznek is egymástól, de százszor több dologban hasonlítanak. Mindegyik tud örülni, akarni, szenvedni és nem nagyon szeret egyedül lenni.
Ugyanakkor minden könyvben az is benne van, hogy mennyire jó, hogy annyiféle ember él a Földön. Millió játék és móka, amit el lehet tanulni másoktól.
Csodálatos, hogy egy kicsit mindenki különbözik mindenki mástól!
Itt például az áll, hogy Huck legszívesebben megcsókolná Jimnek, az öreg szökött rabszolgának a lábát, hogy valahogy kiengesztelje,
amiért olyan nagyon becsapta és halálra ijesztette.
Jim meg Huck lábát csókolná meg, hiszen annyira, de annyira örül, hogy életben látja kis csavargótársát.
Hát persze, hiszen összebarátkoztak, megszerették egymást. Egyek lettek.  Az viszont nem derül ki a regényből, hogy ha tényleg ehhez volt kedvük, akkor miért nem tették meg.